A Kultkikötő neve elválaszthatatlan a balatoni minőségi szórakozástól - Víz Tiszta Kultúra

Szabadtéri színházi találkozóval és több mint 250 kulturális programmal ünnepli idén nagykorúságát a Kultkikötő. A tizennyolcadik életévébe lépő kulturális vállalkozás jelenéről és a jövőbeli tervekről Nagy Viktor alapító mesél.

A Kultkikötő első előadása Balatonföldváron, a szabadtéri színpadon volt éppen tizennyolc évvel ezelőtt. Ahogy Nagy Viktor fogalmaz, egy maroknyi elszánt szent bolond – a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei – itt gyűltek össze a nyári évad befejezte után. Pénzük akkor még nem volt, csak a lelkesedés és Viktor édesanyjának főztje, ez volt ugyanis a kollégák „fizetsége” a játékért. Egy önkormányzat által bérbe adott, elhagyott teret hasznosítottak, a mostani helyszín már milliárd fölötti beruházás eredménye lesz.

Mennyiben tud turisztikai vonzerő lenni ma egy kulturális esemény?
A Kultkikötő jó példa arra, hogy egy nyári programsorozat képes arra, hogy nullszaldós legyen, ugyanakkor tud a térségben a gazdaság motorja lenni. Aki egy előadás, egy koncert miatt eljön az öt helyszínünk valamelyikére, az ott szállást foglal, étterembe megy, és egyéb szolgáltatásokat is igénybe vesz. Persze mindez nem működhetne állami szerepvállalás és külső segítség nélkül. A jegybevételeink a működési költség egyharmadát fedezik, a másik egyharmad állami és önkormányzati támogatásból származik, a maradék rész pedig szponzorációkból.

Az idelátogatók számára nem csak nyáron, egész évben kínálnak programokat…
Igen, a négyévszakos szezon megvalósítása mindig is fontos célkitűzésünk volt. A télen-nyáron Balaton szlogen jegyében szeptember 1-től május 30-ig belterekben, művelődési házakban vagyunk, szóval nem csak nyáron ciripelünk, mint a tücsök.

Idén öt helyszínen van jelen a Kultkikötő. Elmondaná, hol, milyen típusú előadásokkal várják a nézőket?
Minden helyszín egyedi és különleges, ehhez alkalmazkodik az egyedi és különleges műsorstruktúra is. Földváron jelenleg átépítés alatt áll az 1100 fős nagyszínpad, így itt most a Kulipintyó Villa kertjében kisebb, kamara előadások mennek majd. Nagyon várom például az augusztusi Maggi és Lillemor című darab bemutatóját, ami megható és egyben nagyon mulatságos komédia két nyolcvanéves norvég hölgyről, akiket Bezerédi Zoltán és Mertz Tibor alakít. A boglári helyszínünk a déli part legnagyobb színpada, ahol nagy koncertekkel és előadásokkal készülünk. Július 1-jén lesz itt az első bemutató, a kaposvári színházzal közös Oscar című darab premierje. Alsóörsön, az északi part legnagyobb játszóterén lesz többek között az Anconai szerelmesek első és második része egymás utáni két napon, július 21-én és 22-én. Fenyvesen elsősorban családi- és gyerekprogramokkal várjuk az érdeklődőket, többször is játsszuk például a Csukás-mese című előadást, aminek az alcíme, Süsü és barátai – ezzel pedig mindent elmondtam… Ezt az előadást egyébként Balatonbogláron és Szárszón is játsszuk, ez utóbbi helyszínen szintén főleg gyerekprogramokkal várjuk a nézőket, de a Karinthy Színházból érkező Lököttek című előadás is itt lesz például látható.

Kik közreműködnek az évad előadásainak összeválogatásában, illetve mennyiben befolyásolja mindezt az ön személyes ízlése?
Ahogy korábban említettem minden helyszín más jellegű, ez alapvetően meghatározza az odavihető előadások jellegét. De ahogy azt a Kultkikötő mottója is jelzi: Víz Tiszta Kultúra, azaz fontos számunkra, hogy minőségi előadásokat mutassunk be. Nem haknicsapatokat látunk vendégül, hanem olyan előadásokat, amelyekre a fővárosban vagy a nagyobb vidéki színházakban is nehéz bejutni. Az év nagy részében tízen dolgozunk a szervezésen, a létszám nyáron körülbelül ötvenre bővül. Mindenki színházba járó kolléga, úgyhogy közösen döntünk arról, kiket hívjunk meg, milyen előadásokból álljon az adott évad repertoárja. És persze a nézők visszajelzéseiből is sok minden kiderül. Nyitottak vagyunk arra is, amikor minket keresnek meg különböző projektekkel, előadás ötlettel. Több közös produkció is született már ilyen együttműködésből.

Mennyire fontos a „nézőbarát” hozzáállás? Helyet kapnak a repertoárban alternatív, független színházak, társulatok is?
Az előadásaink 10-15%-a független színházi előadás, a gyerekdarabokkal együtt még magasabb az arány. Természetesen nem cél veszteséget finanszírozni, de erre a független társulatok nagy része is rájött már. Nem két nézőnek szeretnénk elitista bemutatókat tartani, ugyanakkor nem szabad elhallgatni a fontos társadalmi kérdéseket feszegető előadásokat sem, hisz nem csak operettből áll a világ, egyáltalán nem lebecsülve ezt a műfajt. A lényeg tehát, hogy kipróbált, jó produkciókat hívunk meg, mert minőségi élményt szeretnénk nyújtani a nézőknek. Az elmúlt években a Kultkikötő neve, brandje elválaszthatatlan lett a balatoni minőségi szórakozás élményétől. Vannak persze olyan szerelemprojektjeink is, amelyeknél nem a financiális haszon vezet minket. Ilyenek a képzőművészeti kiállításaink, például a boglári Vörös és Kék kápolna tárlatai vagy a gyerektáborunk, ahol a határon túli és a hazai gyerekek együtt alkotnak, így ismerik meg egymást. A mélyszegénységben élő családokat úgy támogatjuk, hogy mi fizetjük az ilyen közegből jövő gyerekek táborozását. A jegyárakban próbálunk kedvezményekkel differenciálni, engedményt adunk a helyieknek, a tanároknak, a diákoknak, a nyugdíjasoknak, de vannak kampányaink is, mint például a Valentin-napi kedvezmény és hasonlók, amikor sokkal olcsóbban lehet jeget vásárolni.

A Kultkikötő idén tizennyolc éves. Mivel ünneplik meg a nagykorúságot és mennyiben látnak előre?
2030-ig látom előre nagyjából a működésünket. Ami pedig a nagykorúságot illeti, idén június 17-e és 25-e közt mi szervezzük a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Kőszegtől Debrecenig, Budapesttől Szegedig minden nyári játszóhely eljön és képviselteti magát a két hétvége alatt. A hétköznapokon pedig szakmai konferenciákat, workshopokat szervezünk. Hatalmas öröm ez számomra, remélem, lesz folytatás.

nyitófotó: Lettner Kriszta

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány