120 programmal vár márciusban a Taste Balaton Fesztivál

25 fő helyszín és még több csatlakozó vendéglátó

Kortárs kiállítások, híres vacsoravendégek, színházi estek igazi sztárokkal, kerámia workshop, magyar tervezők pop-upja, beszélgetések irodalomról, képzőművészetről és persze kulináris élmények, bor-, és pálinkakóstolók, workshopok a magyar vagy éppen az olasz konyha titkairól. Egyszóval gasztronómiai kalandozások sok kultúrával – ezt ígéri márciusban a Taste Balaton Fesztivál.

Kalas Györgyi, a tíznapos eseménysorozat programigazgatója még össze sem számolta, de körülbelül 120 programmal várják a vendégeket március 7-e és 16-a között a Balatonnál, a Taste Balaton Fesztiválon. „Fontos kiemelni, hogy ez a fesztivál nem egy helyszínen zajlik, számos résztvevő éttermünk van a tó körül. Tavaly a 25 helyszínen nagyjából 100 programunk volt, idén pedig még több izgalmas, sőt mondhatom, hogy megismételhetetlen eseménnyel jelentkezünk. A tavalyi nagy siker és sok pozitív visszajelzés alapján a fesztivál fejlődni tudott, így idén elindítottuk a Taste Balaton + programunkat, amihez kisebb vendéglátóhelyek, cukrászdák, kávézók, borászatok is kapcsolódhatnak, amelyek nincsenek benne a fő vendéglátóhelyek listájában. A célunk ezzel az, hogy az idelátogató vendégek ne csak este találjanak programot, de legyen lehetőségük tartalmas, komplex élményekkel teli időtöltésre akár napközben is bruncholás, kávézás, sütizés, borkóstolás közben. Nem titkoltan azt szeretnénk elérni, hogy jöjjenek minél többen, és maradjanak 2-3 napot, aki teheti, akár többet is. Ilyen program például a Taste Balaton + kínálatában a Helka sörfőzde ajánlata, aminek keretében bármelyik nap ingyenes főzdetúrákon lehet részt venni. De egész napos családi kirándulást lehet tenni a Szántódpusztai Majorságba, csatlakozott hozzánk a Hajózástörténeti Központ, valamint a Balatoni Csillagvizsgáló. A La Téne cukrászda krémes-hétvégét szervez, számos borászat rendez borkóstolót és titkos pincetúrákat, a gyenesdiási Mónisüti Cukrászda pedig a Balatonnál játszódó krimi-könyvbemutatóval és csak erre a tíz napra készített finom édességgel vár mindenkit. Esténként a A Taste Balaton Fesztiválban résztvevő 25 fő étteremé a főszerep, ők azt vállalták, hogy ez alatt a 10 nap alatt legalább két kulturális eseménnyel színesítik az estéket, de vannak, akik négy-öt programot is szerveznek.”

Györgyi, mint programigazgató igyekszik minél több eseményen részt venni, persze nem biztos, hogy mindenhová eljut. „Nem tagadom, kicsit túlmozgásos vagyok, imádom az aktív programokat. A Taste Balaton fesztivállal is az volt a fő célunk, hogy a vendégeket is minél jobban be tudjuk vonzani, ne puszta szemlélői legyenek az eseményeknek. Éppen ezért rengeteg bevonódós programot, és workshopot szerveztünk. Akit mélyebben érdekel a főzés és a gasztronómia, annak lehetősége lesz például egy napra beállni a Villa Kabala konyhájára, de én megyek A Konyhám Stúdió étterembe is Fonyódra, ahol Szabadfi Szabi tart majd workshopot a péksüti készítés rejtelmeiről. Nagyon várom a találkozást Kepes Andrással a Casa Christában, és örülök, hogy végre megkóstolhatom Mede Ádám báránypörköltjét a Petrányi pince kertjében. A Lelkem kisvendéglőbe szintén egy workshopra érkezünk a lányaimmal, hogy megtanuljuk financier-t sütni, és utána persze meg is ebédelünk. Mivel imádom a színházat, külön öröm számomra, hogy több gasztroszínházi előadás is lesz: Elek Ferenc és Thuróczy Szabolcs párosát biztosan megnézem majd a balatonföldvári Fricskában, és szeretnék beugrani a Dobosi Borbirtok színházi előadására is, és ha már ott vagyok, szaunázom is egyet. Nagyon várom Beck Zoli és Grecsó Krisztián estjét a Kalózban és biztosan hatalmas gasztronómiai élmény lesz a monarchia konyháját bemutató, Barna Ádámmal közös est a Kistücsökben. A Taste Balaton fesztivált a Port étteremben zárom majd Balatonmáriafürdőn, egy nagy e-bike túrával!”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány