200 ezer liter bor és pezsgő készül

​Balatoni borászatok - Podmaniczky Pincészet

Kedvenc munkafázisa a szüret, ami bár viszonylag rövid időszak, annak minden mozzanatát izgalmasnak tartja. Itt dől el ugyanis, hogy a következő egy-két évben milyen minőségű borral tudnak dolgozni. Podmaniczky Péter nemcsak a családról elnevezett pincészet egyik tulajdonosa, de a Rádpuszta Szőlőbirtok borásza és a Borvidéki Tanács mostani elnöke is.

Péter édesapja hobbiból kezdett borászkodni Földváron még a ’70-es évek végén. A Balaton közelsége miatt jól ment az eladás is, így telepíteni is kezdte a szőlőt, eleinte zweigeltet és rizlingszilvánit. A nagyobb beruházások a ’90-es évekig várattak magukra, de akkor Kőröshegyen megépült a feldolgozó-, és a palackozóüzem is. „Az első borral kapcsolatos emlékem 2-3 éves koromból való, persze nem úgy, hogy ittam volna – meséli Podmaniczky Péter. – Volt egy igen száraz év, a szüleimnek öntözni kellett a szőlőt, amihez vízelvezető árkokat ástak. Egy ilyenbe estem bele. Élesen megmaradt az élmény, bár nem tudom, hogy azért mert emlékszem, vagy csak annyiszor hallottam a családban a történetet. Bort egyébként tizenévesen kóstoltam először.”

A balatoni borrégióban széles a paletta, már ami a szőlőfajtákat illeti, északon a badacsonyi, Balaton-felvidéki, somlói, zalai, Füred-csopaki borvidékek találhatók. A déli parton a balatonboglári egyesíti a termőterületeket, ahol homogénebb a talaj, mások a szőlőtermesztési hagyományok és a birtokméretek is nagyobbak mint északon. Podmaniczky Péter a család saját pincészete mellett a szerinte egyik legígéretesebb és legjobb dűlőn, Rádpusztán is dolgozik. Mégis, ha kedvenc boráról kérdezzük, hazabeszél, a Podmaniczky Pincészet rajnai rizlingje nála a favorit. „Felsorolni is hosszú, de van nálunk Irsai Olivér, szürkebarát, olaszrizling, chardonnay, zenit, királyleányka, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és pinot noir – új, rezisztens fajtákkal telepítettünk be 90 hektárt, ami hatalmas terület. Ennyi szőlőt persze nem dolgozunk fel, adunk el belőle gyümölcsként is. Ha számokról kell beszélni, akkor a Rádpusztai Szőlőbirtokon évente 2500-3000 mázsáról van szó, a legnagyobb mennyiség olaszrizlingből, pinot noir roséból és Irsaiból fogy. A családi pincészetben is megterem 2000-2500 mázsa, amiből megközelítőleg 2000 hektoliter, azaz 200 ezer liter bor készül.

A szüreti előkészületeknek abban a fázisában vagyunk, amikor egyre sűrűsödnek a mintavételek a szőlőből: préseljük, megmérjük a cukor-, és savtartalmát, pH-ját, megnézzük a mustot, ebből lehet kikalkulálni a szüret pontos napját. Idén elsőként az Irsaival kezdünk augusztus 20-a után. A klímaváltozás ebben a szakmában is érezteti hatását, egyre korábbra tevődnek a szüretek. A tavalyi év például extrém volt, a szőlő 98%-a a pincékben volt szeptemberre, csak egy-két kései szüretelésű tétel maradt a tőkéken. A legtöbb borász számára a szüreti időszak a kedvenc munkafázis, hiszen bár rövid ideig tart, itt dől el, hogy a következő egy-két évben milyen minőségű borral tudunk dolgozni. Izgalmas időszak, mert ilyenkor történik a szűrés, a derítés, születnek a házasítások és végül a palackozás.”

A tekintetben, hogy az

északi vagy a déli part borai a jobbak, Péter szerint nincs szó versenyről,

mert egyértelműen a dél-balatoni borok a jobbnak. „A viccet félretéve, persze

van egészséges verseny, de nem lehet a két oldalt teljesen összehasonlítani, hiszen

mások a talajadottságok, más a fajtaszerkezet. Sajnos az viszont minden

borászatot egyaránt érintő kérdés, hogy itthon egyre jobban visszaszorul a

borfogyasztás, főleg a fiatalok körében. Pedig nem ártana feleleveníteni azt a

tudást, hogy a történelem során a bor volt az egyetlen olyan ital, ami nem volt

mérgező, így higiénés szempontból is a legjobb. Nem is beszélve az ízéről…”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány