„A csoki énekel, a tücsök roppan”

Pálfi Attila, második generációs fagylaltforradalmár

A balatonmáriafürdői Vitorlás Fagylaltozó tulajdonosa évről-évre extrém ötletekkel bombázza a Balaton Fagyija verseny zsűrijét, és persze a vendégeit is. Idén ökotudatos döntést hozott, Ciripella nevű fagylaltjának roppanós eleme a tücsök.

„Az elnevezés második tagja, az ella a nutellára utal, mert ahhoz hasonló, csokis-mogyorós íz a fagyi alapja, a cirip pedig valóban a tücsökciripelést jelenti, hiszen a fagylalt sóskaramellizált tücsökdarabokat tartalmaz – adja meg Pálfi Attila a névmagyarázatot. – Én magam eddig nem fogyasztottam rovarfehérjét, de érdekelt ez az összetevő, mert szeretek újat, meglepőt alkotni. Volt már, hogy kígyóuborkát és mentát párosítottam így lett egy savanykás sorbet, tavaly hekkfagyival, azelőtt pedig sajtos-tejfölös lángos fagylalttal készültem, amivel különdíjat is nyertem a Balaton Fagyija versenyen. Elmondható, hogy extrém vonalon kísérletezem, de szerintem egy versenyre nem szokványos dolgokat kell vinni, hanem meglepőt. Ezeket nemigen tanítják az iskolákban, így minden hasonló kreáció elkészítése igazi kihívás. A tücsök úgy jött a képbe, hogy sokat hallottam mostanában arról, hogy fogyasszunk rovarfehérjét, mert ez fenntarthatóbb, kisebb az ökológiai lábnyoma, ráadásul sokféle ásványi anyag, vitamin van benne. Persze a magyar gyomornak még ismeretlen, de ha nyolcmilliárd emberből kétmilliárd eszik ilyet – hiszen a Távol-Keleten, Mexikóban nem vetik meg, sós streetfoodban, édességként, kekszben is eszik –, akkor miért ne próbáljam ki? Így ez lett a roppanós elem, és a fagylalt mottója: a csoki énekel, a tücsök roppan.”

A Vitorlás Fagyizó közönsége tehát mostantól a pultban is megtalálhatja Attila különleges kreációját. Mivel az Európai Unióban jelenleg négyféle rovar, bogár engedélyezett az étkezéshez, és van magyarországi webshop is, ahol ezek kaphatók, nem lesz hiány tücsökből.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány