​A fonyódi Kripta villa titka

Magdus és Ödön síron túli szerelme

A történet az I. világháborúig nyúlik vissza, amikor az abrudbányai fiatal gyógyszerész, Rédiger Ödön szerelmes lett Magdusba. Annak rendje és módja szerint eljegyezte, ám a menyasszony három héttel az esküvő előtt meghalt. Máig nem tudni, vajon egy félrenyelt halszálka vagy egy titokzatos betegség okozta-e vesztét. Hogy mindez hogyan kapcsolódik Fonyódhoz? Most kiderül…

Ödön a be nem teljesült szerelmet élete végéig a szívében hordozta. Bár végül megnősült és gyermekei is születtek, a házasság nem bírta ki Magdus szomorú emlékét, és válás lett a vége. Az erdélyi gyógyszerész Trianon után Magyarországra költözött, és Pécsett patikusként dolgozott évtizedeken keresztül. Sokat utazott, többször nyaralt Fonyódon is, és a táj, a kilátás a Sipos-hegyről olaszországi utazásaira emlékeztette. Beleszeretett a panorámába, és elhatározta, hogy nyaralót építtet ide. Mediterrán stílusú házat terveztetett, oszlopokkal, erkélyekkel, lapos tetővel, a villa alagsorába pedig bekerült a vágyakat szimbolizáló nászszoba, amit úgy alakítottak ki, hogy temetkezési helyként szolgáljon majd a család számára afféle mauzóleumként. Ödön Magdus hamvait is ide akarta hozatni. A kőbe faragott, életnagyságú nászágyat - amin egy férfi- és egy nőalak fogja egymás kezét - Benczédi Sándor szobrászművész készítette. A kripta oldalfalaiban és a nászágy alatt koporsóhelyek vannak, ám végül senkit sem temettek ide, a házat ugyanis 1949-ben államosították. A későbbi évtizedekben helyet kapott itt orvosi rendelő, lakóházként is funkcionált, sőt, futballöltöző és szertár is volt egy ideig. Kissé bizarr elképzelni a sírhelyet a levetett focimezekkel, de sajnos fotó nem maradt fent erről az időszakról. 2017-ben végül, miután mindenki elköltözött, az önkormányzat felújíttatta a villát. Az alagsorban ma is ott a látogatható kripta, fent és a kertben kedves kávézó működik. Magdus és Ödön kőbe vésett mása pedig ma is az alagsorban alussza örök álmát, hirdetve, hogy ez a szerelem a sírnál sem ért véget.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány