A gyöngyöző bornak és a pezsgőnek van divatja

Balatoni borászatok - ​Hujber Pincészet

Az italfogyasztási szokások, divatok nálunk is változnak. Bár a hagyományos borfogyasztás – főleg a fiatalok körében – az utóbbi években visszaszorulóban van, a gyöngyöző borok és pezsgők annál népszerűbbek. Nem csoda, hogy a Hujber Pincészetben is ötféle pezsgőt készítenek.

A közel húsz hektáros családi gazdaság a balatonboglári borvidéken található. Hujberék tősgyökeres bogláriak, Attila, a borászat vezetője büszke arra, hogy édesapja egykori hobbijából mára az egész családot foglalkoztató és eltartó hivatássá vált ez a szenvedély. „A szőlőművelést még a nagyszüleim kezdték, aztán édesapám folytatta, a 2000-es évek óta ez a megélhetésünk alapja, amiben jelentős előrelépés volt, hogy a pincénk tagja lett a Dél-Balatoni Borútnak. A borászatot én vezetem, de ha kell, ahogy például ma reggel is, megszerelem a traktort, sőt, bele is ülök – mondja Hujber Attila, akinek a húga és a felesége is a családi vállalkozás tagja, ők elsősorban a marketingért és a kereskedelemért felelősek. A szőlő gyümölcsként való eladása mellett a húsz hektáros szőlőbirtok nagyjából háromnegyedéből 1500-2000 mázsa termés várható idén. „Ebből 75%-os a lékinyerés, azaz körülbelül 1000-1500 hektoliter borra, pezsgőre számítunk. Bár minden napszakhoz, ételhez, hangulathoz más bor dukál, az én kedvencem a királyleányka, de szeretem a pezsgőt is. Valójában ezért vágtunk bele nemrég a pezsgőkészítésbe amellett, hogy buborékos borainkkal már korábban szép sikereket értünk el. A pezsgőzés kultúrája időközben szerencsére divattá lett, a Hujber Pincészetből is ötfajta van kereskedelmi forgalomban. Mivel a boraink nagy része reduktív technológiával készül, ezek is megőrzik gyümölcsös zamatukat, illatukat. Fő fajtáink közé tartozik a chardonnay, az Irsai Olivér és a muskotályos fajták, de nagy mennyiségben termesztünk zenitet, cabernet sauvignont és zöld veltelínit is.”

Az időjárás kiszámíthatatlansága persze mindig izgalmassá teszi a szőlővel való munkát, azért mostanában nem volt olyan tragikus év, mint a ’80-as évek közepén, amikor hetekig mínusz 20 fok körül volt a hőmérséklet, a téli fagyokban pedig volt olyan ültetvényük, ami teljesen odalett és újra kellett telepíteni. „Jégverések gyakran vannak, és például a tavalyi aszályos év sem volt kedvező, de idén megkaptuk mindazt a csapadékot, ami a múlt évben elmaradt. Már kóstoljuk a szőlőt, az erjedő mustokat, amiből látszik, milyen zamatokra számíthatunk. Hogy mit szeretnénk készíteni – nagytestű vörösbort, pezsgőt és így tovább –, azt persze már metszéskor eldöntjük, de ahogy említettem, most a pezsgőben van fantázia. Ezt úgy látom a többi borász is így gondolja, hisz a borvidéken majdnem mindenkinek van gyöngyöző bora. Divat lett, szeretik is az emberek, már csak az kell, hogy fogyjon is belőle minél több.”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány