A taliándörögdi katolikus plébánia titkai

Különös gyűjtemények

Szőke András két évtizede költözött a Völgybe, ahogy sokan nevezik a Kapolcs környéki települések gyűjtőhelyét. Azóta megszállottan kutatja Taliándörögd helytörténetét, és időközben létrehozott több érdekes gyűjteményt is, amit rendhagyó módon, a helyi pap áldásával a plébánián őriznek.

Büszkén mutatja a katolikus plébánia egyik szobáját, amit Illés Sándor atyával közösen újított fel és restaurált. Az egykori humorista eredeti szakmája ugyanis szobafestő-mázoló, de az atya is ért a villanyszereléshez, így közösen vágtak bele a munkába. Így maradt meg az 1762-es falminta nagy része, barokk, copfstílusú, a mennyezeten klasszicista, szecessziós mintákkal. „Az atyával nagy egyetértésben csinálunk itt mindent – mutat körbe. - Célkitűzésünk a népi kultúra megőrzése és a kolostori gyógyászat bemutatása. Van vagy ötvenféle háziecet, fürdőbor, ismeretterjesztésként gyerekprogramokat tartunk, de szinte magától kialakult egy szabadidős múzeum, helytörténeti gyűjtemény is. Van rádióstúdiónk – vezet át egy másik helyiségbe -, Illés atya ugyanis rádióamatőr is, hetente egyszer a veszprémi Mária rádiónak megy innen adás. A dolog pikantériája, hogy régen a Tilos Rádió második leghallgatottabb műsorába is innen meséltem néprajzról, történelemről, persze sok humorral, szabadon.” Ezek után nem csoda, hogy a következő szoba csupa régi rádiót, évtizedekkel ezelőtt használt híradástechnikai, filmes eszközt, különféle retro tárgyat rejt, sőt, megtalálható az írógép őse is, az úgy nevezett csendőrírógép. „Gyűjtünk itt sok mindent: van vodkásüveg elrejtésére szolgáló horgolt kiskutya, szovjet hordozható varászszemes magnó, ami kb. ötven kiló, sőt, még a vasfüggönyből is egy darab – stand upol Szőke, majd gyorsan levezet bennünket a plébánia pincéjébe, ahol a hívek által összehordott téglagyűjtemény található. - Hatszáz feliratos téglánk van a világ minden tájáról: az egyik Kr. után 400-ból, de van Mindszenty bíboros sírja mellől, ez itt II. Rákóczi Ferenc szülőházának egy darabja, és Mozart mauzóleumából is idekerült egy tégla. Van egyébként Szőke tégla is Szentesről, ahonnan származom. A legrégibb évszámmal is jelzett darab 1656-ból való, de telt ház van, már nem tudnánk hová tenni többet.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány