Az év strandétele a Kicsi Csóka bivalytatárja

„Számomra szerelem a főzés”

Tamási Zoltán a balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró konyhafőnöke csak 28 éves, úgyhogy még sok verseny és remélhetőleg sok szép siker áll előtte. Idén indult először és meg is nyerte Az Év strandétele versenyt.

Kifejezetten laktató, igazi balatoni beach food lett Zoltán bivalytatárja, amit csónakformát idéző velős csontban tálal és burgonya gratinnel, tormahabbal, valamint zeller ropogóssal körít. Az étel zömmel helyi alapanyagokból készül, késsel aprítják hozzá a zalaköveskúti bivalyt, a tatárt pedig szardella, kapribogyó kovászos uborka és házi majonéz teszi üdévé és izgalmassá. „Februárban nyitottuk meg a Kicsi Csókát, amit sokan optimista vállalásnak tartottak, de csináltam már Györökön egy másik helyet korábban, így volt némi tapasztalatom. Unatkoztunk télen, és úgy döntöttünk – mivel egyre elviselhetőbbek már itthon is a telek –, hogy belevágunk. Elsősorban biciklisek és külföldiek jöttek, de lassan kialakult egy helyi törzsközönség is – mesél a kezdetekről Zoltán. – Olaszországban, de sok más európai helyen már 15 fokban kiülnek az emberek a teraszra, igaz, pléddel, melegítőkkel, de jó élmény a délutáni napsütésben meginni egy fröccsöt vagy megenni egy finom ebédet.”

Mivel szakmabeliként Zoltán egyedül viszi a konyhát, 6-8, maximum 10 ételt tesznek fel az étlapra, mert a minőségből nem akar lejjebb adni. „A konyhán én vagyok a felelős mindenért, de nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akik többnyire a főzéselőkészítésben segítenek. Van köztük asztalos, kőműves és diák is, de mindegyikük motivált, tanulni szeretne. Ahogy én is. Éppen ezért cserélődik az étlap fele hetente-kéthetente, mert bár számomra szerelem a főzés, hamar megunnám, ha mindig ugyanazt kéne készíteni. Alkalmazkodom a szezonális, új alapanyagokhoz, könnyebb is abból főzni, hisz rossz alapanyagból egy nagyon jó séf is nehezebben főz jó ételt. A lényeg, hogy a legtöbbet próbáljuk kihozni magunkból.”

A Kicsi Csóka eddigi abszolút kedvence egy ázsiai leves volt, de minden hónap első szombatján barbecue sül náluk. Zoltán azt mondja, nagyon népszerűek ezek a hétvégék, volt olyan szombat, amikor elfogyott az összes húsuk, 200 kg fölött készültek az ízletes sültek. Az Év strandétele versenyen nemcsak a legjobb beach foodot készítették el, de a VisitBalaton365 nekik ítélte az Év felfedezettje díjat is. A bivalytatár egy ideje már az étlapjukon van, érdemes megkóstolni!

fotók: Heim Alexandra

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány