Balatoni tippek, rossz idő esetére

Ne essünk kétségbe, ha nem süt száz ágra a nap…

Amikor a szűkre szabott nyaralás idején beborul vagy esni kezd, a legtöbben úgy érzik, mindennek vége, el van rontva a vakáció. Persze a szabadtéri programokhoz nem ez a legkedvezőbb idő, de még ezekre az esetekre is adunk tippeket: mit tegyünk, ha az időjárás közbeszól?

Ha eleve készülünk rá, és betervezünk néhány kirándulós programot, még örülhetünk is, hiszen ez 35 fokos kánikulában amúgy sem lenne ideális. Csak hozzáállás kérdése, hogy bosszankodunk vagy egy élményteli nyári vakációval leszünk gazdagabbak. „A borúsabb napok remek alkalmat adnak arra, hogy vonatozzunk, hajózzunk egyet a gyerekekkel. A BAHART buli-, és varázshajóinak programjai izgalmas kikapcsolódást ígérnek – bíztat mindenkit Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. – A városnéző kisvonatok is esővédettek, és sok helyen elérhetők, hogy csak néhány példát soroljak: Keszthelyen, Siófokon, Balatonfüreden és Balatonföldváron is megnézhetjük velük a települések nevezetességeit. Esős időben érdemes a Balaton környéki nagyobb városok felé venni az irányt, ott mindig találunk kulturális és szabadidős programot, izgalmas kiállítást, érdekes látogatóközpontot, planetáriumot, de szinte mindenhol van tájház, múzeum, amit ilyenkor felkereshetünk. Mindenki hallott már például a keszthelyi Festetics kastélyról, de érdemes egyszer bebarangolni a parkját, sétálni a gyönyörűen felújított termekben. Fiúknak, lányoknak egyaránt érdekes lehet a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont vagy a füredi Vitorlázeum, a természetkedvelőknek többek között a Kis-Balaton Látogatóközpont csakúgy, mint a Keszthelyi Baba-, és Játékmúzeum, vagy a Pannon Csillagda. Az északi parton két fő attrakció is a föld alá visz bennünket, de fontos, hogy a Tapolcai- tavasbarlangba és a balatonedericsi Csodabogyós-barlangba is előzetes bejelentkezés szükséges a hatalmas érdeklődés miatt. Online jegyvásárlással viszont elkerülhető a sorban állás. És persze ne felejtsük, hogy idén Veszprém lett a Bakony-Balaton térséggel karöltve Európa kulturális fővárosa, ami minden napra több programot is kínál a régióban.”

fotó: Egri Csaba

Akik a fürdőzésről egy napra sem akarnak lemondani, azokat több Balaton közeli fürdő és kalandpark is várja, és ha csak hidegebb vagy borús, de nem esős az idő, megszámlálhatatlan outdoor lehetőség is van a térségben. Az izgalmas túrákról a helyi Tourinformoknál érdemes érdeklődni. Az aktív kikapcsolódást keresőknek vidám program lehet egy szabadulószobás játék vagy egy bobpálya felkeresése, a szemlélődőbb, természetet kedvelőknek ott vannak az arborétumok, állatparkok, mint például a Veszprémi Zoo vagy a Folly Arborétum Badacsonytomajon.


„Kerékpárra ülni hűvösebb napokon is érdemes, a Balaton körüli bicikliút ráadásul rengeteg felfedeznivalót kínál – folytatja Fekete Tamás. – Fontos, hogy a tótól kissé távolabb eső falvak, települések is bekapcsolódjanak a kerékpáros turizmus vérkeringésébe. Ezer kilométernél is több biciklizésre alkalmas útvonalról van szó, ahol az utak mentén mintegy ötven ponton lehet megpihenni. Négy információs központ – Füreden, Földváron, Keszthelyen és Kapolcson – segíti a kerékpárra pattanó turistákat, de a BalatonBike365 mobil applikáció is eligazítja a térségben kirándulókat. Ne keseredjen el az sem, akinek nincsen saját kerékpárja, a központokban elérhető, 300 kerékpárt számláló flotta ugyanis biztosan megoldja a problémát.

Végül, de nem utolsósorban a programokat remekül kiegészítik a gasztronómiai lehetőségek, hisz remek éttermek, fedett borteraszok, borospincék és persze cukrászdák várják a családokat, párokat. Egy jó kerékpártúra, majd a finom ebéd vagy vacsora után érdemes megkóstolni a Balaton Fagyija verseny új ízeit is. Ez a legborúsabb napokat is mosolygóssá varázsolja.”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány