Best of Balaton – tippek Lobenwein Norberttől

Fesztiválozzunk idén is a Balatonnál!

Lobenwein Norbert, a STRAND fesztivál, a Balaton Sound, a Balaton Piknik és még számos rangos balatoni esemény megálmodója, a MOL Nagyon Balaton alapítójaként pedig a magyar tenger legszínvonalasabb programjainak szervezőivel tart kapcsolatot, a Paloznaki Jazzpikniktől a Veszprémfeszten át a Művészetek Völgyéig. Hogy milyen kulturális és zenei eseményeket ajánl, mik az ő kedvencei és milyen helyekért lelkesedik a Balatonnál, kiderül a beszélgetésből.

Fülöp Zoltánnal több mint 30 éve üzlettársak és ami ennél is fontosabb, barátok. Nevük egyet jelent a VOLT Fesztivállal – ők maguk is soproniak, nem véletlen, hogy az első ismertté vált zenei rendezvényt szülővárosuk számára találták ki. Azóta sok víz lefolyt nemcsak a Dunán, de kis képzavarral a Balatonnál is, ahol szintén rengeteg kulturális esemény, zenei fesztivál megvalósítása kötődik a nevükhöz. „Az első 2007-ben a Balaton Sound volt, az évek múltával pedig, ahogy egyre inkább reflektorfénybe került ez a fesztivál, kis túlzással tele volt a Sound hírével és képeivel a média, egyre több szervező keresett meg bennünket a régióból, hogy segítsünk sikerre vinni a helyi rendezvényeket. Elsősorban abban kérték a segítségünket, hogy a Balaton Sound-ot övező hájp és igen erős médiajelenlét kapcsán más fesztiválok, turisztikai programok is bekerülhessenek a hírekbe. 2013-ban indítottuk el a MOL Nagyon Balatont azzal a célkitűzéssel, hogy összefogjuk az aktív helyi vállalkozókat, szolgáltatókat, segítsék egymást és vigyük jó hírét együtt a Balatonnak. Fontos volt az is, hogy a sok értékes, izgalmas élményt vonjuk egy ernyő alá, kommunikáljuk ezeket közösen, emeljük a tó környékének hírnevét. Amit a partnereinknek adni tudunk, az leginkább egy védjegy, egy kommunikációs csomag, a Best of Summer kiadvánnyal, a Balaton Magazinnal, rendszeres online jelenléttel, sajtóval. Kifejezetten jó érzés, hogy egy olyan, egymást segítő társaság jött össze, akik hirdetik, promotálják a másik programjait is és a legfontosabb, hogy közös ügyként tekintenek a Balatonra. Látják Paloznakon, hogy mi lesz egy hét múlva Veszprémben, és így tovább. Ebbe csatornázódott be többek között a Strand fesztivál, a Balaton Piknik, a Kultkikötő, a Veszprémfeszt, a Paloznaki Jazzpiknik, a Művészetek Völgye, a Plázs és még sorolhatnám. Mára a nyári hónapokban 20-30 között mozog azon rendezvények száma, amelyek a MOL Nagyon Balaton ernyő alá tartoznak. Bár a B My Lake-et először a Club Aliga területén rendeztük meg, majd átkerült Keszthelyre, sőt a Sound részeként is sikerrel funkcionált pár évig, idén nem találtunk ehhez a műfajhoz ideális méretű helyszínt, így elfogadtuk a Velencei-tó környéki invitálást, de a Balatonhoz továbbra is hűek maradunk!”

A Nagyon Balaton online felületét nézve vagy kiadványait lapozgatva rengeteg eseménnyel, színvonalas hazai és izgalmas külföldi művészeti produkciókkal találkozhatunk. „Ötödik éve működik a Best of Balaton programunk. Ennek lényege a személyesség és a hitelesség. A Balatont szenvedélyesen szerető, a tó környékéhez kapcsolódó hírességek, művészek segítenek ebben. Tíz ismert embert kértünk fel arra – többek között Tillát, Ördög Nórát, Vecsey H. Miklóst, Giannit, Lábas Vikit, Marsalkó Dávidot –, hogy a Best of Balaton nagyköveteiként minden évben ők mondják el, miért szeretik a tavat és környékét, milyen személyes élményük kapcsolja őket ide. Nincsenek szigorú kategóriák, a kulináris kínálat mellett azt várjuk tőlük, hogy olyan hangulatokat, érzéseket, tevékenységeket is bátran ajánljanak, amelyeket megvenni nem lehet, de éppen ezek teszik melegen szerethetővé a Balatont. Személyes kedvencem Ördög Nóri ajánlata, „a Balatonon kimondott igenek”, hiszen az ő kezét Nánási Pali itt kérte meg és ez valóban ideális helyszín egy ilyen szép pillanathoz. De az ajánlatok között szerepel a tó vízének állandóan változó színe is, vagy éppen az a pillanat, amikor idefelé tartva először pillantjuk meg a Balatont, és kicsit el is áll a szavunk... Ilyen és ehhez hasonló ajánlatból ma már 110 szerepel a Best of Balaton oldalán.”

Norbert „felfedezése”

„Szerencsés vagyok, mert Zamárdiban van egy saját bázisunk, ami valóban a feltöltődés legjobb terepe. De örökmozgóként pár óra, esetleg egy nap után mindig felkerekedek gyalog, bringával vagy kocsival a környéken, sokszor pedig komppal át a szemközti partra. A Best of Balaton lista nekem is segít, amikor valami újat akarok felfedezni, és az ajánlatok között vannak olyanok is, amelyek tőlem indultak. Például a kőröshegyi fagyis bácsi, akire véletlenül találtam rá. Írtam róla egy posztot a saját felületemen, amit átvett pár országos portál és a bácsi büszkén mesélte, amikor legközelebb találkoztunk, hogy a személyes írásom mennyi vendéget vonzott.”

A balatoni fesztiválok csak részben szólnak a helyieknek, többnyire a nyáron idelátogató hazai és külföldi turisták vesznek részt a programokon. Az itt lakók számára vagy a csak pihenni vágyóknak sokszor zavaró a késő éjszakába nyúló hangzavar, a rendetlenség, amit a bulizók maguk után hagynak. Az elmúlt tizenegynéhány évben voltak viták ez ügyben, de sokat számít a kommunikáció, az értő figyelem, és szerencsére van olyan pozitív példa is, mint a STRAND fesztivál Zamárdiban, amikor a program műfaja nem áll távol a helyiek és a nyaralók igényeitől sem, és az ott lakók elmondása szerint a közönség is békés, kedves, szerethető.

Nem egyszerű kérdés a négyévszakos Balaton ideája. Norbert szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak nyáron érdemes a régióba jönni, de még mindig vannak gazdasági és technikai akadályai annak, hogy például a vendéglátóhelyek 12 hónapon keresztül nyitva legyenek. „Azért léteznek előremutató próbálkozások és sikeres rendezvénysorozatok, mint például a tavasz nyitányaként megrendezett Taste Balaton, ami egyszerre gasztronómiai és kulturális esemény, és ahogy kiderült van is rá igény, sokan hajlandók ezért ideutazni. De ilyen a BalatonBor egységes márka vagy a Balaton Fagyija rendezvény, amelyek szolgálják a balatoni brand erősítését. A nívós, kisebb programok, egy-egy este vagy zenei és kulináris hétvége hozzájárul ahhoz, hogy az itt lévők átérezzék és magukévá tegyék a Balaton hangulatát. Én is ezt teszem, ezért igyekszem minél több programon részt venni. A saját eseményeinken hivatalból is jelen vagyok, de ezekre vendégként is biztosan elmennék, hiszen szervezőként arra törekszünk, hogy élményekkel, programokkal teli nyaralást adhassunk a közönségnek. Szerencsére a Balaton ma már dúskál olyan programokban, amelyek hazai és nemzetközi sztárok egész sorát vonultatják fel, mesés helyszínen. A Művészetek Völgye, a Jazzpiknik és a VeszprémFest nálam állandó program.”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány