​Bringázz biztonságosan!

Igyunk, sokat, védekezzünk az UV ellen

Sokak számára elcsépelten hangzik, hogy kerékpárral közlekedni óvatosan kell, de hogy mit is jelent ez pontosan, arról megoszlanak a vélemények. Takács Tamás volt versenyző, bringás újságíró, képzett túravezető – naná, hogy őt kérdeztük erről.

A sisak szerencsére már alapfelszerelés, de vannak szituációk, amikor egy kézlegyintéssel elintézzük és hagyjuk otthon: csak fagyizni ugrok el, csak ide megyek a kisboltba… De bármikor leselkedhet a veszély. „Ha a bringázás biztonságáról beszélünk, akkor egyrészt fontos megemlíteni a felszerelést és a technikai megoldásokat, ilyen például a sisak, a megfelelő ruházat és a biztonságos műszaki állapotú kerékpár. Másrészt, az is lényeges, hogy menet közben törekedjünk a biztonságos közlekedésre, és ez nem csak a KRESZ betartására vonatkozik. Kezdjük a felszereléssel: a sisak 100%-ban megvédhet egy csúnya fejsérüléstől, ha ütközünk, átbukunk a kormányon, leesünk a bicikliről. Fejvédő nélkül ez lehet hosszan és csúnyán gyógyuló seb, sisakkal viszont már csak egy sztori az esti sörözésnél. A mai sisakok ráadásul kényelmesek, szellőznek, megoldják az olyan problémákat is mint például, hogy nem tudom hová tenni benne a copfomat. Szerintem ez egy olyan egyszerű biztonsági felszerelés, amit mindig kéne hordani, nem lehet ellenvetés. Megvéd attól is, ha mondjuk egy balatoni partszakasz mellett, a bicikliúton figyelmetlenül matraccal, SUP-pal, szörffel sétáló strandoló éppen fejmagasságban fordul a deszkával. Rengetegen közlekednek figyelmetlenül autóval, gyalogosan és biciklivel is. A bringautak sokaknak semmit nem jelentenek, de főleg vakáció alkalmával előkerülnek a gyakorlatlan kerékpárosok is, akik csak egy nyaralós hétvégére ülnek nyeregbe. Visszatérve a felszerelésre, a ruházatnál fontos szempont, hogy ne akadályozza a kerékpár biztonságos kezelését. Egy szűk farmerzsebbe dugott mobiltelefon is lehet veszélyforrás, ha folyton azután kapkodunk, vagy tekerés közben rossz helyen van. Lányoknál a szoknya okoz gondot, mert felgyűrődik, és biztonságos kormányzás helyett az egyik kézzel mindig azt igazgatják. Minden ilyesmi elvonja a figyelmet, ezért érdemes kifejezetten bringásoknak készült kisebb hátizsákot beszerezni, amiben kényelmesen elférnek a dolgaink. Aki beruház egy biciklis öltözékbe jól jár, mert ezek úgy vannak kialakítva, hogy éppen ott van zseb, ahol kell, ami nem zavar, ráadásul olyan anyagokból készülnek, amelyek kivezetik az izzadtságot. Ha lefelé haladunk, jöhet a lábbeli. A papucs vagy szandál abszolút alkalmatlan, akadályozhatja a mozgást, a pedálról is könnyebben lecsúszik a láb, így máris beszereztünk egy kisebb sérülést, karcolást, és mindez szintén figyelemelvonó, ami balesethez vezethet. A biciklis (és bármilyen járművet irányító ember) akkor tud figyelni a külvilágra, ha komfortosan érzi magát, így érdemes ezeket a tanácsokat megfontolni” – figyelmeztet Tamás, aki szerint a biztonságos közlekedés a biztonságos útvonaltervezéssel kezdődik. Persze, ha el kell jutni A-ból B-be, nem feltétlenül válogathatunk, ám, ha túrázunk, ne adjunk esélyt azoknak a dolgoknak, amelyek elvonják a figyelmünket. Extrém példával élve egy országúti edzést nem érdemes mondjuk a Tagore sétányon lenyomni, hiába ott a bringaút…

„Ahogy az a balatonbike365 egyik legfontosabb üzenete is, fedezzük fel azokat az útvonalakat, amelyek elvisznek bennünket a forgalmasabb balatoni bringakörútról. Bringázzunk olyan alacsony forgalmú utakon, ösvényeken, ahol nyugodtabban lehet nézelődni és a család vagy a baráti kör gyengébben kerékpározó tagjai is élvezik a kirándulást.”

Fontos még, hogy főleg nyáron, a tikkasztó melegben ne kerüljünk dehidratált állapotba, ezért igyunk sokat, és tegyünk meg mindent az UV elleni védekezésben is. „Ha nem tudjuk tartani a fókuszt, ha nincs kontrollunk, mert például rettentő éhesek vagy szomjasak vagyunk, akkor bevonzzuk a balesetet. Használjuk a megállóhelyeket, éttermet, fagyizót, akár egy rövidebb kulturális élményt, mert ha jól érezzük magunkat, az növeli a biztonságunkat is. És végül, ne lépjük túl a saját határainkat! Ne akarjunk 100 km-t letekerni, ha soha nem mentünk még 60-at sem.”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány