Farsang a Balatonnál

A disznóvágástól a jelmezes biciklitúráig

Nem kell már bizonygatni, hogy nemcsak nyáron van élet a magyar tengernél. Az őszi túrázós időszak után az adventi hetek veszik át a hatalmat, majd a karácsonyi és újévi lazítás. A „szomorú” évkezdést hamar feledteti a farsang, bizony februárban ismét felpezsdül az élet a Balatonnál.

A Balatoni Turizmus Szövetség összeszámolta: 30-40 téli program vár még a régióba látogatókra, érdemes hát nézni a sokszínű kínálatot. Az ilyenkor szokásos, télűző, farsangi rendezvények mellett autós flúgos futam, utcai disznóvágás és jelmezes kerékpártúra csábítja a vendégeket. Így ismét bevételt remélhetnek a Nyitott Balaton kampányban résztvevő, egész évben nyitva tartó szolgáltatók, éttermek, vendéglátó-, és szálláshelyek. A környék kilenc jégpályája is vonzza a turistákat, de persze több eseményt is szerveznek, hogy minél többen jöjjenek a térségbe. Vegyünk hét igazán izgalmasat ezek közül:

1. A február 7-9 közti hétvége Fonyódon Kolbászfesztivállal várja a látogatókat, ez a déli part egyik legnagyobb téli, kulináris eseménye.

2. Badacsonytomajon február 8-án hagyományos disznóvágás lesz a Farsangi Torkos Tomaj nevű esemény keretében.

3. Révfülöpön február 15-én szervezik meg a 16. Révfülöpi Rianást, ahol, ha folytatják a hagyományt szintén várható disznóvágás is, hogy a turisták friss hurkával, kolbásszal, toroskáposztával olthassák éhüket.

4. Balatonfüreden 22-én rendezik meg a 6. Balatoni Bringa Farsangot.

5. Keszthelyen szintén február 22-én lesz a Városi Karnevál, ahol vidám, színes jelmezekben vonulhatnak fel a farsangozók.

6. A déli parton autós felvonulás lesz február 22-én, Balatonlellén ugyanis ötödik alkalommal öltöztetik jelmezekbe a tulajdonosok az autóikat. Tavaly nagy sikere volt a Boglár és Lelle közt megrendezett „flúgos futamnak” is. A balatonlellei Kishegyen idén kulináris események várják a turistákat.

„A szezonális ingadozások csökkentésével stabilabbá tehetjük a helyi gazdaságot és egész évben pezsgő életet teremthetünk. Ennek köszönhetően több állandó munkahely is létrejöhet a régióban” – beszélt az előnyökről Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője hozzátette: „A következő hetekre, hónapokra meghirdetett események szorosan kapcsolódnak az 1000 indok a Balaton mellett kampány programjához. A VisitBalaton365 weboldalán már több mint 1500 szolgáltató és 80 fesztivál programja sorakozik 2025-re, ami jól mutatja, hogy az őszi-téli időszak is tele lehet élményekkel, és az év minden hónapjára megtalálják azt a turisztikai kínálatot, amelyet csak a Balaton képes nyújtani.”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány