Felnőttként is megtanulhatunk vitorlázni

„A vitorlázót a folyamatos fejlődés és a tudásvágy hajtja”

Az aktív pihenést preferálók a Balatonnál is számos sportolási lehetőséget találnak. A kerékpárturizmus évről-évre nő, köszönhetően a tó körüli bicikliutaknak, kerékpár-kölcsönzési lehetőségeknek, információs és szervizpontoknak. De ha vízre szállnánk sem kell mélyebbre nyúlni a pénztárcánkban, egy egynapos vitorlás túra hajó-, és kapitánybérléssel kijön 130-150 ezer forintból, ami például két család közös kirándulása esetén 8-10 ember közt oszlik meg. Egy drágább vacsora árából felejthetetlen élményre tehet szert az, aki a vizet választja.

Stricz Tamás vitorlásoktató és edző legszívesebben a 7-13 éves gyerekekkel foglalkozik, de felnőtt tábort is vezet. Azt mondja, manapaság jóval több ember számára elérhető sport a vitorlázás, mint korábban, amikor kikötőből és klubból is kevesebb volt, és azok is zártabbak voltak. „Amikor én kezdtem, 11 vitorlás iskola működött, ma országosan 89-et jegyeznek, és ez a növekedés az utóbbi egy-két évtizedben történt – mondja. – A Balaton mellett is rengeteg tábor működik nyáron, hogy hazabeszéljek a fűzfői vitorlás klubokkal kezdeném, csak itt a mi öblünkben kettő is van, de ismert az ötszörös világbajnok Litkey Farkas által vezetett kenesei vitorlás tábor is, vagy az Almádiban található Penge Egyesület Sabján Annamária vezetésével. Több gyerektábor működik Alsóörsön, Csopakon, Füreden, Tihanyban, Siófokon, Földváron és Fonyódon is. Az északi part kicsit kiesik, de Keszthelyt és Révfülöpöt nem szabad elfelejteni, ahol szintén van gyerektábor. Nálunk Balatonfűzfőn, a BSFVK vitorlás klubban egy nyáron, a tízhetes szezon alatt 300 gyerek kóstol bele vagy tanulja meg ezt az elképesztő sportot.”

És hogy Stricz Tamás miért ajánlja mindenkinek a vitorlázást? „Mivel nem kötött pályán zajlik, jóval szabadabb, mint más sportok, a Balaton 585 km2 vízfelület, úgyhogy hely van elég. Fejleszti a mozgáskoordinációt, az alkalmazkodást, hisz nem mindegy hány fokos a víz, a levegő, hogy honnan fúj a szél. A gyerekek kognitív fejlődésére is nagy hatással van, hiszen amit elméletben megtanulnak, azt a gyakorlatban változatos és váratlan körülmények közt kell alkalmazni. Gyorsan kell végig gondolni mi a teendő, és reagálni, megcsinálni azokat az összetett gyakorlatsorokat, amiket láttak, tanultak. Nem utolsó sorban ez csapatmunka, figyelni kell a másikra, kommunikálni egymással, így a szociális készségek is fejlődnek. A vitorlázás mozgás-, és térérzékelés, összetett, komplex folyamat.”

Felnőttként is megtanulhatunk hajózni, Alsóörsön Stricz Tamásnál például tökéletesen felszerelt 6,5 méteres jolle vitorlásokon, amikre egyszerre négyen férnek fel. Egy használt jollét egyébként másfél-kétmillió forintért meg lehet vásárolni, ennyi pénzért pedig használt autót is nehéz kapni

„Ezen megtanulni az alapokat a krémje, az esszenciája a vitorlázásnak. A jolle ugyanis felborulhat, nincs rajta tőkesúly, nincs rajta motor, jóval nagyobb összpontosítást és komolyabb csapatmunkát igényel, mint a nagyobb hajók. Kellemes kikapcsolódás közben lehet alapozni vagy elmélyíteni a tudást, miközben a résztvevők képességeiknek megfelelően feladatokat látnak el a hajón, cserélgetik egymást a kormánynál, dolgoznak a kötelekkel, vitorlákkal, és közben elméleti tudást kapnak. Kikapcsolódás, de nagyon intenzív tud lenni.

A vitorlázás számomra jó értelemben vett feszültség, éberen tart, koncentrálni kell, hisz nyílt vízen, vadvízen vagyunk. A vitorlázót a folyamatos fejlődés és a tudásvágy hajtja. Ez a sport leginkább talán a felelősségtudatot és az alkalmazkodóképességet fejleszti.”

https://www.facebook.com/photo?fbid=122115212138331510&set=a.122103790370331510

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány