Füge Feszt Badacsonyban
„Egyszerre van jelen a gasztronómia, a zene, a közösség és a balatoni táj varázsa”
A füge az utóbbi évtizedben a Balaton egyik meghatározó gyümölcse lett, alapanyagként felhasználják a tó környéki fagylaltkészítők, cukrászok és séfek is. Idén októberben második alkalommal rendezik meg Badacsonyban a Füge Fesztet, ahol természetesen a főszerep ezé az ízletes finomságé.
A gasztronómia meghatározó turisztikai érték a régióban, a tavaszi és őszi fesztiválok, rendezvények így is erősítik a négyévszakos Balaton kampányt, azaz, hogy a nyár végeztével nem „zár be” a Balaton, van miért a régióba jönni. Ebbe a sorba illeszkedik az október 10-e és 12-e között megrendezendő Füge Feszt, amikor is az Egry József strandon kreatív ízek, finom borok, sok zene várja az idelátogatókat. Ebben a három napban a főszerep a kulináriáé. „Ilyenkor egyszerre van jelen a gasztronómia, a zene, a közösség és a balatoni táj varázsa – nyilatkozta Vincze Péter fesztiváligazgató. – Egy olyan eseményt álmodtunk meg, ahol minden érzékszerv egyszerre kap élményt: illatokat, ízeket, hangokat és a Badacsony látványát. A tavalyi rendezvény már többezer látogatót vonzott, és nemcsak a strandot, hanem a környék szálláshelyeit és éttermeit is megtöltötte élettel. Az őszi Balaton a legvarázslatosabb: a szőlőhegyek aranyló színekbe öltöznek, a levegőben egyszerre érezni a szüret illatát és a közelgő est hűvösét. Ezen a fesztiválon mindez találkozik a gasztronómiai élményekkel, a felcsendülő jazz és könnyűzene pedig tökéletesen kiegészíti az élményt.”

Idén a Swing a’la Django, Vasovski Live és a Babos Piller Jazz lép színpadra, de a nagykoncertek mellett rengeteg színes családi program és gyerekfoglalkozás vár mindenkit. Igazi különlegesség, hogy a Füge Feszten hirdetik ki a Balaton sütije desszertverseny nyertesét is.
További információ és jegyek: www.fugefest.hu


