Ilyen volt a XII. Balaton Fagyija 2025. választás!

Izgalmas ízutazás a Balaton partján

A Balaton régiójának egyik legédesebb hagyománya folytatódott: május 9-én rendezték meg a XII. Balaton Fagyija választást. Az eseményen a Balaton legjobb fagylaltkészítői mérték össze tudásukat és kreativitásukat, hogy elnyerjék a rangos címet. A szakértő zsűri több mint 30 egyedi és izgalmas fagylaltkreációt kóstolt meg, hogy kiválassza a régió legkiemelkedőbb ízét.

A Balaton Fagyija választás nem csupán egy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny, hanem a minőségi kézműves fagylaltok ünnepe. „A rendezvény célja, hogy elismerje a fagylaltkészítők magas színvonalú munkáját, felhívja a figyelmet a helyi alapanyagokra és a kreatív ízkombinációkra, valamint tovább erősítse a Balaton gasztronómiai vonzerejét - mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. - A neves cukrászokból és gasztronómiai szakértőkből álló zsűri minden évben szigorú szempontok alapján értékeli a nevezett fagylaltokat. Az ízvilág, az állag, a megjelenés és az innováció mind-mind fontos szerepet játszanak a végső döntésben, és persze azt is figyelembe veszik, hogy használnak-e régiós alapanyagot a finomság elkészítéséhez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a győztes fagylalt nem csupán elismerést szerez készítőjének, de várhatóan a nyári szezon egyik legkeresettebb édességévé válik a Balaton partján.”

A 2025-ös Balaton Fagyija győztes:

Füge Fagyiudvar és Kávézó, Veszprém – MEKKóstollak kecskesajtos

fagyija

Különdíjasok:

Margaréta Fagyizó, Balatonszemes – Nemnormálna

Pingvin Fagyizó és Cukrászda, Balatonmáriafürdő – Vad Szerenád

Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred – Füred Kincse

„A fagylaltunkhoz a kecskesajtot egy szentantalfai termelőtől, Dobosi Pétertől vettük, ezt egy kis borssal bolondítottuk meg és rozmaringos sült körte variegátót kapott, illetve sós mandulát. Szeretünk elmenni az izgalmasabb kreációk felé, ezek szerint most sikerült vele nyernünk” – mondta Penovác Anna, a Füge Fagyiudvar és Kávézó fagylaltmestere, aki testvérével, Tremmer Rolanddal és bátyja menyasszonyával, Hakkel Zsófival készítette a nyertes ízt.

„Az elmúlt 12 évben egyértelművé vált, hogy a Balaton Fagyija választás a környékbeli vállalkozások és a helyi gazdaság számára is komoly előrelépést jelent. Ráadásul a fagylalt olyan aktív turisztikai termék, amely jól illeszkedik a többévszakos Balaton kampányához és programjaihoz. A résztvevők pedig csak nyerhetnek azzal, ha neveznek - hangsúlyozta Fekete Tamás, aki a zsűrizésben is részt vett. - A verseny emellett azért is fontos, mert bár a cukrász szakemberek jól ismerik egymást, az esemény kiváló szakmai fórumot és találkozási lehetőséget is teremt számukra. A megmérettetés fontos a helyi gazdaságnak is, mert az eddigi nyertes fagylaltozók igazi turista zarándokhellyé váltak.”

A Balaton fagyija 2025 versenyre idén 17 fagyizó és cukrászda nevezett 31 fagylaltkölteményel:

· Amaretto Fagyizó, Balatonalmádi

· Bagaméri Fagyizó, Balatonfüred

Cappuccino

Fagylaltozó, Balatongyörök

Dinasztia Cukrászda, Siófok

Erzsike Fagyizó, Tihany

Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő

Füge Fagyiudvar és Kávézó Veszprém

Kis Bergmann

Cukrászda, Balatonfüred

Mester Cukrászda, Marcali

Margaréta Fagyizó, Balatonszemes

Palma Gelato, Siófok

Pingvin Fagyizó, Balatonmáriafürd

Promenád Kávéház, Balatongyörök

Sissi Fagylaltozó, Balatonakarattya

Szöszi Fagyizó, Alsóörs

Tejvirág Fagyizó, Balatonboglár

Vitorlás Fagyizó, Balatonmáriafüred

Az indulókról itt olvashat bővebben:

https://www.nyitottbalaton.hu/balaton-fagyija-2025

A szervezők a Balaton Fagyijának megválasztott fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így a Balaton régió bármely cukrászdája / fagylaltozója elkészítheti a nyertes fagylaltot, amelynek köszönhetően a régió klasszikus és hagyományos, jó minőségű kézműves fagylaltjai még nagyobb népszerűségre tehetnek szert.

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke is részt vett a zsűri munkájában. A versennyel kapcsolatban elmondta: „2025-ben is nagyon erős volt a mezőny, ha lett volna rá lehetőségünk, idén több különdíjat is odaítéltünk volna. A mezőnyből kiemelkedők mindannyian természetes és minőségi alapanyagokból készítették el versenymunkájukat, és legtöbbször a területre jellemző helyi alapanyagokat is felhasználták. Jó volt látni ezt a lokálpatriotizmust, örömmel kóstoltuk meg a fagylaltokat. A versenyben indulók olyan magas színvonalú szakmai munkát végeztek, hogy jelentős részük megállná a helyét bárhol a világon. A legjobb versenyzők kreációja kóstolásakor tiszta ízekkel találkoztunk, érthető, de egyben izgalmas kompozíciókat kaptunk.”

fotók: Légrádi Sára

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány