Kedvencek temetője

Kedvencek temetője

Akad valahol Keszthely környékén, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén egy olyan hely, aminek egészen elképesztő története van. Nem, nem csak Stephen King elméjében létezik az Állattemető, pontosabban Kutyatemető, hiszen erre az erdő mélyén eldugott helyre kizárólag kutyákat temettek. Katonakutyákat.

A temető már a '70-es években is létezett, hiszen a legelső kutya ekkor kerülhetett ide: Vulkán, aki 1973-76 között szolgálta a hazát. Fejfájáról a felirat már lekopott, de a temető melletti információs tábla kisegíti az arra járót: "Itt nyugszik Vulkán kutya őrnagy, kit szolgálatteljesítés közben vandál személyek orvul meggyilkoltak." Cigány, Kevin és Cézár hadnagy két-két évet töltött a hadseregben, de 2002-ben ők is szolgálatteljesítés közben távoztak az élők sorából. Sírjuk pontos helyéről éveken át csak egykori bajtársaik tudtak, mígnem néhány évvel ezelőtt kirándulók véletlenül fel nem fedezték a nagyközönség előtt addig ismeretlen temetőt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén.

Sajnos az idők során feledésbe merült temető fejfáiról jó pár névtábla eltűnt, így az itt szolgált katonakutyák nagyjából felét ismerhetjük meg nevükről.

Cigány, Kevin és Cézár mellett Néró bátyó és Boby (akit Foby-nak lehet olvasni), valamint Brúnó és Ali hadnagy, és több más "ismeretlen katona" végső nyughelye is ez a sírkert, amely a bükkerdő csak nehezen megközelíthető helyén terül el.

A múlt-kor cikkéből kiderül, hogy évtizedeken át a Varsói Szerződés katonai bázisa működött a Keszthelyi-hegységnek ezen a részén, amely így a civilek számára elzárt területnek számított. 2007-2008 környékén Seffer Imre vonyarcvashegyi polgárőr és természetbarát szervezett erre fele egy gyalogtúrát, amely keretében felfedezte a temetőt. A környékbeli települések önkormányzatainak segítségével próbálta kideríteni a titokzatos sírkert történetét, ami végül a helyi napilap egyik cikke révén sikerült is. A rejtélyes sírokról megjelent írásra jelentkezett a katonai bázis egykori parancsnoka, ő mesélte el a négylábú őrnagy és a hadnagyok történetét. A katonai bázison szolgáló maroknyi honvéd több kilométeres távolságra élt elzárva a legközelebbi településtől, Vállustól és Vonyarcvashegytől: őket, illetve a laktanyát védték azok az ebek, amelyek aztán katonai rangot "szereztek" szolgálatuk során. Az eltelt évtizedek alatt összesen 12 kutya végső nyughelyévé vált az árnyas bükkfák körül kialakított sírkert.

Vulkánról például az a történet maradt fent, hogy egy havas téli napon az erdőben eltévedt egyik katonát úgy mentette meg a kihűléstől, hogy ráfeküdt, és testével melegítette, míg társai rá nem találtak. S hogy miként pusztultak el az ebek, arról csak találgatások vannak, valószínűleg orvvadászok vagy vadászok terítették le őket a közelben. A nyomozás során kiderült, hogy nem egy kijelölt katonai temetőről van szó, csupán a kutyáikat megbecsülő katonák akarták megadni a végtisztességet hűséges társaiknak. Miután gyakorlatilag gazdátlan volt a katonai kutyatemető, a vonyarcvashegyi polgárőrök vették oltalmuk alá. Ők vállalták a sírok területének rendbetételét, amelyhez Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Vállus önkormányzata is segítséget nyújtott. A kutyatemető látogatható, de autóval nem megközelíthető!

A Büdös-kúti pihenőházig kiépített erdei aszfaltút vezet - autóval azonban nem lehet ráhajtani, mert természetvédelmi terület -, a pihenőháztól pedig további 10-15 percnyi séta után érhető el egy enyhe domboldalon lévő, messziről látható kanyarulatban.


Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány