MEKKóstollak

Az idei nyertes fagyit kis túlzással főételként is ehetjük

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó hármasa, Penovác Anna, Tremmer Roland és Hakkel Zsófia nyerte a 2025-ös Balaton Fagyija versenyt egy különleges, kecskesajtos ízzel.

Bár a verseny előtt, az ötleteléskor még egy sörös fagylalt is a tervek közt volt, a Fügések végül váltottak és más irányba indultak el. Az eredmény pedig az első díj lett. „A MEKKóstollak név az egykori mesefigurára, Mekk Elekre utal, hiszen a fagylaltunk alapja kecskesajt, ami egy szentantalfai termelőtől, Dobosi Pétertől származik. Ezt bolondítottuk meg egy kis borssal, rozmaringos sült körte variegátóval és sós mandulával – árulja el a recept hozzávalóit Penovác Anna. – Szeretünk elmenni izgalmasabb, nem hagyományos irányba, készítettünk már olívaolajas és kéksajtos fagyit is. Egy másik ízzel is neveztünk egyéként, ez a fagyi a Tihanyi napfelkelte névre hallgat, mandarinos sárgabarack az alap, levendulás variegátóval. Minden kreatív folyamatot együtt csinálunk a bátyámmal és a menyasszonyával, így hárman dolgoztuk ki ezeket az ízeket is. Nagyon örülünk az első helynek, azért is, mert tavaly indultunk először, akkor különdíjasok lettünk, most pedig nyertünk a Balaton Fagyiján.”

A 29-es a nyertes íz

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke is tagja volt a zsűrinek. Szerinte egy versenynél vagy ki kell tűnni a mezőnyből valamilyen extrém alapanyaggal vagy olyan ízvilággal lehet nyerni, amit a többség szeret, igaz, ez esetben sem mindegy, hogyan készül belőle valami újdonság. „Idén úgy értékeltem, hogy nem igazán szeretem a kecskesajtot, de ez nem szólhat bele a döntésbe, mert attól, hogy valamit nem szeretünk, még tudni kell, érezni lehet, hogy a fagylalt rendben van-e, jó-e az ízvilága, állaga. A nyertes MEKKóstollak esetén minden működött, érdekes volt az alapanyag-választás és harmonikusak voltak az ízek. Nem is volt vita köztünk a többi zsűritaggal. Nagyjából mindig egyetértés van a top öt fagylalt kiválasztásakor, legföljebb máshová tesszük a hangsúlyokat. Az élboly ízei közt most is volt olyan, hogy csak fél pont emelte az egyiket a másik elé. Éppen azért van három különdíj is, hogy aki éppen lemarad az első helyről érezze, hogy nagyon jól sikerült fagylaltot készített.”

fotók: Légrádi Sára

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány