Szikra Gabriella hortobágyi palacsintája

Amiért érdemes megtanulni főzni…

Szikra Gabriella már működtette A Konyhám nevű éttermet Balatonfenyvesen, amikor megnyitotta a fonyódi A Konyhám Stúdió365-öt. „A név arra utal, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz a brand, csak egész évben nyitva tartó, kicsit kifinomultabb konyhával. A fenyvesi ugyanis csak a nyári szezonban működik – magyarázza az elnevezés okát Gabriella, aki 15 éves kora óta dolgozik a vendéglátásban, azon belül is húsz éve foglalkozik a konyhával.

"2021 telén nyitottuk meg a Stúdiót, azzal a céllal, hogy régi, elfelejtett magyar ételeket öltöztetünk új köntösbe. Azt szeretném, ha a vendégeink valamilyen plusz élményt kapnának nálunk, olyan ételt, amiről még másnap is beszélnek. Ha csak azért eszik valaki, mert muszáj, annak ott a gyorsétterem…” Gabriella hat éve lakik a Balatonnál, korábban csak nyaralni járt errefelé, és beleszeretett a környékbe. És hogy honnan jön a főzés szeretete? „Nem otthoni volt az indíttatás, nem egy nagymama-féle recept. Elmentem egyszer enni a Búsuló Juhászba, ahol ettem egy kacsamellet kávés zsüvel (mártással) és gerslivel, és azt gondoltam, na, ezért érdemes megtanulni főzni! Aznap még álmodtam is vele, igazi csoda volt az az étel, ahogy egy másik inspiráció is. Wolf András séf kacsamáj bonbonja tette fel az i-re a pontot, akkor fejeztem be a felszolgáló munkát és cseréltem át a terepet a konyhára.”

És akkor jöjjön a recept!

Hozzávalók 4 főre

A raguhoz:

- 3ek kacsazsír

- 4db egész csirkecomb

- 2 fej közepes vöröshagyma

- 2 gerezd fokhagyma

- 1db tv paprika

- 1 db paradicsom

- 25gr füstölt szalonna

- 2 kk enyhén csípős jó minőségű pirospaprika

- só, bors

- 3 dl tejföl

A palacsintához:

- 4db tojás

- 150gr finomliszt

- 1csipet só

- 15 gr cukor

- 2dl tej

- 2dl szódavíz

- 150gr barnított vaj

Elkészítés:

A csirkecombokat sóval és borssal fűszerezzük, majd serpenyőben a kacsazsíron megpirítjuk, és félre tesszük. A kacsazsírban kipirítjuk a szalonnát, ezután a finomra vágott hagymát üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát az aprított paprikát, a paradicsomot valamint az enyhén csípős pirospaprikát. Az edénybe helyezzük a csirkecombokat, majd vízzel felöntjük, hogy ellepje. Addig főzzük a pörköltöt, míg a hús le nem omlik a csontról, ezután nagyon apróra vágjuk, és egy kis szaftot teszünk hozzá. A tejfölhöz 3-4 evőkanál szaftot adunk és összeforraljuk. A tölteléket tetszés szerint a palacsintába helyezzük és szafttal körbeöntjük.

Palacsinta: a tojásokat egy tálba helyezzük, hozzáadjuk a sót, a cukrot és a lisztet, majd csomómentesre keverjük, ezután hozzáadjuk a tejet és a szódavizet, majd folyamatos kevergetés mellett hozzá csurgatjuk a barnított vajat. Hagyjuk egy két órát pihenni.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány