Tarol a tövises mangósorbet

A Balaton Fagyija verseny első díjasa 2023-ban

Balatonalmádiban mindenki ismeri az Amaretto fagyizót. Idén a szakmai munkát irányító Varga Tamás kreációja nyerte el a Balaton Fagyija verseny első díját. A pünkösdi hétvégén, egy nap alatt 50 kilót is eladtak belőle, így abszolút favorit lett a homoktövises mangósorbet.

Varga Tamás több mint húsz éve készít fagyit, nagy kísérletező, így állt össze ez a nem mindennapi ízkombináció. „1996-ban nyitott az üzlet Almádiban, és szerencsére mindig szép forgalmunk volt, de most szinte nincs olyan vendégünk, aki ne hallott volna arról, hogy milyen eredményt értünk el a versenyen. Igen jó reklám ez nekünk, van felhajtóereje, ennek megfelelően sokat eladunk a díjnyertes fagylaltból. A pünkösdi hosszú hétvégén naponta elment belőle tíz tégely, azaz 40-50 kiló, de ebből az egy ízből azóta is eladunk legalább harmincat a hétvégi időszakban. Elmondhatom tehát, hogy jelenleg a legjobban fogyó fagyijaink közt tartjuk számon. A nagy kedvencek, mint a pisztáciás csokibomba vagy a velencei álom fantázianevű fagylalt mellett a homoktövises mangó lett az egyik legkeresettebb az Amarettóban.”

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány