Utazás egyedül? – A Balaton is építhetne a szóló turizmusra

5+1 nemzetközi ötlet, amit érdemes megfontolni!

A világban egyre többen utaznak egyedül, így a turizmus szereplői közül is mind többen ismerik fel az ebben rejlő piaci lehetőségeket. Magyarországon azonban úgy tűnik, nem sok kedvezményt kapnak a magányos utazók…

A szállodai árképzés sok esetben csak a kétfős foglalásokra épül, így az egyedül érkezők gyakran aránytalanul keveset takarítanak meg. Ha például egy siófoki szállodai szoba két főre 60 ezer forintba kerül, és az egyedül foglaló vendég mindössze 5–7 százalék kedvezményt kap, akkor csak 3000–4200 forinttal fizet kevesebbet. A szóló turizmusra szakosodott külföldi szolgáltatók példái ugyanakkor azt mutatják, hogy léteznek alternatív megoldások, ezek adaptációjára hívja fel a figyelmet az egyik turisztikai szervezet. „A szóló turizmus egyre láthatóbb piaci szegmens Európában. Az European Travel Commission egyik 2026-os felmérésében a válaszadók 20%-a jelezte, hogy a jövőben szándékozik egyedül is utazni. Mindez azt jelzi, hogy a szingli utazók igényeivel a turisztikai szolgáltatóknak is érdemes számolniuk – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. – Egyre több országban szólítják meg jó ajánlatokkal az egyedül utazókat, így egy újabb vendégkört sikerül megnyerniük az őszi/téli szezon élénkítéséhez.”

A Balatoni Turizmus Szövetség most 5+1 pontban foglalta össze, hogyan lehetne az egyedül utazókat rábírni arra, vállasszák a jövőben utazási célpontként a Balatont.

1. Kedvezőbb árú, egyszemélyes szobák

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás az egyedül utazók igényeire szabott szobakínálat. Az osztrák AVIVA Singlehotel például kifejezetten erre a célcsoportra épít, egyszemélyes szobákkal és egyes ajánlataiban egyágyas felár nélküli elhelyezéssel. A balatoni szálláshelyek kisebb szobákkal, hétköznapi kedvezményekkel vagy egy főre kalkulált csomagokkal tehetnék vonzóbbá a kínálatukat, különösen az előszezonban és ősszel.

2. Szervezett hétvégék egyedül érkezőknek

Az egyedül utazás nem feltétlenül jelent magányos kikapcsolódást. Az ausztrál Intrepid Travel nemzetközi utazásszervező kiscsoportos útjai lehetőséget adnak arra, hogy az egyéni foglalók közös eseményeken vegyenek részt. A Balatonnál hasonló modellt követhetnének a hétvégi csomagok, amelyekben a szállás mellett borkóstoló, vezetett túra vagy közös vacsora is szerepelne.

3. Közösségi étkezések hetente egyszer

Sokan azért nem szeretnek egyedül étterembe járni, mert úgy érzik, mindenki más társasággal érkezik, ők pedig kilógnak a sorból. Ezen segíthetnek a közös vacsorák, borkóstolók, ahol könnyebb más utazókkal beszélgetni. Ugyancsak jó példa az AVIVA Singlehotel, ahol közösségi programokkal teremtik meg a találkozás lehetőségét. A Balatonnál is működhetne hasonló kezdeményezés: az éttermek szervezhetnének hetente egyszer közös vacsorát az egyedül érkező vendégeknek.

4. Aktív programok szingliknek

Sok programon részt vehetünk egyedül is, de kevés helyen jelzik külön, hogy kifejezetten várják az egyedül utazókat. Pedig egy vezetett kerékpártúra, borkóstoló vagy főzőkurzus jó alkalom lehet arra, hogy másokkal is megismerkedjünk. Erre példa a franciaországi Flavours Holidays, amely főzőtanfolyamokat, festő- és aktív kikapcsolódást kínáló utakat szervez, és kifejezetten szólóban utazókat is vár. A vállalkozás tájékoztatása szerint vendégeik több mint 70%-a érkezik egyedül. A Balatonnál is érdemes lenne hasonlóan meghirdetni egyes pincelátogatásokat, kerékpártúrákat, kulturális és gasztronómiai programokat, egyértelművé téve, hogy egyedül is szívesen látnak bárkit.

5. A szóló turizmus a szezonhosszabbítás eszköze lehet

Az egyedül utazóknak szóló ajánlatok a főszezonon kívül is segíthetik a Balaton turizmusát. Kedvezményes hétköznapi wellnesscsomagokkal, őszi gasztronómiai hétvégékkel vagy jóga-, és feltöltődést kínáló elvonulásokkal olyan vendégeket is meg lehetne szólítani, akik nyugodt, önálló kikapcsolódásra vágynak. Külföldön erre példa a németországi Hotel Birkenhof, amely külön, 7 napos, egyedül utazóknak szóló, Holiday for one csomagot, wellnesslehetőséget is tartalmazó eseményeket is kínál. A Balatonnál hasonló ajánlatok hosszabb tartózkodásra és szezonon kívüli foglalásra ösztönözhetnének.

+1. A nők biztonsága: a szóló turizmus alapfeltétele

A biztonságérzet különösen fontos a női egyedül utazók megszólításában. A Hostelworld 2024-es kutatásában a női válaszadók 54%-a, a férfiak 19%-a jelölte meg aggodalomként a biztonságot. „A Balatonnál ezért a programkínálat mellett az esti hazajutás, a közlekedési információk és a megbízható szolgáltatók szerepe is felértékelődhet. Női túrák és tematikus hétvégék mellett a jól kommunikált, kiszámítható szolgáltatási környezet is hozzájárulhat ahhoz, hogy többen válasszák az egyedüli utazást” – mondta Fekete Tamás.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány