Vitorlázz tesiórán!
Ebbe a suliba járt Vadnai Jonatán világbajnok is
Az idei tanévben bekerült a vitorlázás a tanórai keretbe Balatonalmádiban, a Györgyi Dénes Általános Iskolában. A Vitorlázó Gyermekekért Egyesület 2026. évi Vitorlás Suli Programja keretében az intézmény ötödik osztályos tanulói vesznek részt minden héten, dupla testnevelés órán a vitorlázás elméleti és gyakorlati oktatásán. Ebben az általános iskolában tanult Vadnai Jonatán vitorlázó is, aki idén szerzett világbajnoki címet.
„Nagy örömmel fogadtuk az egyesület programját az intézményünkben, hiszen célunk, hogy diákjaink minél szélesebb ismeretekkel gazdagodjanak. Azt szoktam mondani, hogy a mi iskolánk nem sportiskola, de sportos iskola. Éppen ezért támogatjuk tanulóinkat akár versenysportban vesznek részt, akár hobbisportolóként mozognak” – fogalmazott Ács Attila iskolaigazgató.
A program szeptember 11-én vette kezdetét, az első két tanóra még az iskola falain belül zajlott, ahol a tanulók játékos formában ismerkedhettek meg a vitorlázás elméletével és számos feladatot is kaptak. Szeptember 18-ától a tanórákat a Vitorlázó Gyermekekért káptalanfüredi bázisán tartják, ahová a tervek szerint minden alkalommal kerékpárral érkeznek az iskola épületétől a fiatalok. „Már a legelső alkalommal bebizonyosodott, amire titkon számítottam: a diákok csodálva hallgatták mindazt, amit a vitorlázásról meséltünk nekik, és csillogó szemmel vettek részt a játékos feladatok megoldásában. De a java még hátra van, hiszen a tanórák mostantól az egyesületünk bázisán, a VGYE Dingi Kikötőben zajlanak, ahol a foglalkozások során csapatot alkotva mennek a vízre, készítik elő a hajókat, és teszik is el azokat. Így egymást segítve ismerkednek majd a sportág mozgásformáival” – mondta Náray Richárd a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület elnöke.
A program nem titkolt célja, hogy mindez ne csupán egyszeri, a Sportrégió évében megrendezett esemény legyen, hanem ettől a félévétől kezdve minden iskolai félévben, a testnevelés óra keretei között ismerkedhessenek a gyerekek a vitorlázás csodálatos világával. „A külföldi példák is azt mutatják, hogy egy-egy ilyen programnak köszönhetően egy idő után a fiatalok szinte mindennapi rutinjává válik, hogy valamilyen formában vízre szállnak, és ezt rutint tovább viszik felnőtt korukra is. Kiváltképp érvényes ez a természetes víz közeli térségekre, nekünk pedig szerencsére adott a Balaton. Fontos és nem titkolt cél, hogy a diákok a tavat más oldaláról is megismerjék, vízről fedezzék fel természeti szépségét, és a vízisportok által még inkább megtanulják annak tiszteletét” – tette hozzá Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia vezetője.


