„A pár megélje és ne túlélje a nagy napot!”

Balatoni álomesküvők

Rókáné Sárfi Tímea esküvőszervezőnek annak idején nem volt nagy lakodalma, igaz, már kismamaként állt oltár elé Zánkán a nagy napon, a lagzira szánt pénzből pedig inkább telket vettek, hogy felépíthessék a családi házukat. 2014-ben az első esküvőt családi körben szervezte, 2018 óta azonban már hivatalosan is ezzel foglalkozik elsősorban a Balaton környékén.

Imádja, amit csinál, azt mondja, nagyon jól érzi magát ebben a nem mindig stresszmentes szerepben. „Egyszerre kell rendelkezni rendezvényszervezői profizmussal, pszichológusi vénával, és egy barát hozzáállásával. Én amúgy is tyúkanyó típus vagyok, a legtöbb párral, akivel dolgoztam a mai napig tartom a kapcsolatot, küldenek fotókat vagy kisvideót a nászútjukról, házassági évfordulójukról vagy, ha éppen baba születik a családba – mesél Tímea. – Az esküvő mindig egy közösen megálmodott és létrehozott esemény, akkor jó, amikor a nagy napon a pár tagjai már elengedik magukat és sodrónak az árral, azaz megélik a nap minden pillanatát. Azt mondom mindig, hogy meg kell élni, nem pedig túlélni a nagy napot!”

Tímea Balatoncsicsón él, leginkább a Balaton környéken szervez esküvőket, nemrég szertartásvezető is lett, így abszolút komplex szolgáltatást nyújt a Balatoni álomesküvők – Nivegy-esküvő.

„Bár a fő szezon a nyár, egyre többen házasodnak tavasszal és ősszel, hisz akkor is gyönyörű az idő és színes a táj. Nyáron nehéz a menyasszonyi ruha, a vőlegénynek meleg az öltöny, hétágra süt a nap, a fotózásnál leolvad a smink, a vendégekről is szakad a víz. Nem is bánom, hogy eltolódik a szezon. Soha nem nézem meg egyébként az időjárás előrejelzést, inkább imádkozom, hogy jó idő legyen. Ezt egy nagyon kedves anyakönyvvezető barátnőmtől tanultam, és eddig bevált.

A helyszínt tekintve hatalmas a választék a Balaton körül. Nagyon fontos pontosan átbeszélni az igényeket, hisz van, aki palotában, van, aki pajtában szeretne házasodni.”

Tímea javaslatai, ha álomesküvőre készülsz:

1. A Nivegy-völgy a szívem csücske, több pincészetnek van remek esküvői helyszíne, hisz csodás a panoráma, és a szertartásokra kimegy akár az anyakönyvvezető, és természetesen a szertartásvezető is. Nálunk is vannak levendulások, ahol gyönyörű fotósorozat készíthető, de akár a híres Hegyestű tetején is fantasztikus képek készülhetnek. Ha valaki itt tervez esküvőt, annak bátran ajánlom a Gergely Borházat, ahol nagyjából hetven főt tudnak befogadni.

2. Nemrég rendeztem egy esküvőt a balatonvilágosi Tópart Hotelben, közvetlenül a parton. Nagyon szép rendezvényteremük van, kiváló helyszín a vacsorához, bulihoz.

3. Igazi toszkán birtok a Liszkai Borkúria, azoknak, akik a mediterrán hangulatot kedvelik.

4. Aki nem ragaszkodik feltétlenül a balatoni panorámához, annak eldugott helyet ajánlok: Óbudaváron, a Szent Márton pihenőparkot, patakkal, fákkal, családias rendezvényhelyszínnel.

5. Révfülöpön a Tóth Pince és Borterasz tulajdonosai ízig-vérig vendéglátók. Itt is csodás a balatoni panoráma, és van egy hatalmas terasz, ahová sátrat lehet felállítani, tehát nagyobb esküvői létszámot is be tudnak fogadni.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány