Füreden és Budapesten versekkel is fizethetünk

A Balatoni Turizmus Szövetség sajtóközleménye

Különleges akcióval emlékeznek meg az 1848-as forradalomról: egyes helyeken a gyerekek versekkel is fizethetnek a teáért, máshol pedig finom süteménnyel kínálják meg őket, de csak akkor, ha elszavalnak egy verset. A szerencsések jutalma pedig az lehet, hogy közös szelfit készíthetnek Petőfi Sándorral.

Bergmann Márta, a füredi Bergmann cukrászda vezetője szerint március közepén már érezhető a tavaszi pezsgés a városban, a turisták kíváncsian fedezik fel a környék szépségeit és a helyi ízeket. Mint mondta: mivel március 15-én ünnepeljük az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdetét, a kávéházak különösen fontos szerepet kapnak ezen a napon. A forradalom idején ezek a helyek voltak a szellemi élet központjai, ahol a reformerek eszmét cseréltek. A Bergmann cukrászda ma is a szellemi élet egyik színtere, ahol gyakran pillanthatjuk meg, ahogy írók, költők, színészek egymással beszélgetnek kávézás közben. A cukrászdában március 14-én és 15-én a gyerekeket és szüleiket is várják, akik, ha elmondják versüket, ajándék teát kapnak. Éskovács Péter, a kezdeményezés egyik szervezője elárulta, hogy a legbátrabb gyerekeket, akik könyv nélkül szavalnak, Füred Kapitány, a balatoni mesehős ajándékaival is meglepik!

Nem kötelező búslakodni ezen a napon

Mint azt Éskovács elmondta :1848 hősei biztos nem azt akarnák, hogy szomorkodjunk ezen a napon. Ha ma nyitva lenne a Pilvax, az ott kávézgató ifjak arra buzdítanának, hogy éljünk bátran, szabadon és boldogan. Szerinte ma olyan lehetőségeink vannak, amelyekről ők csak álmodtak. Használjuk ki ezeket, és legyünk hálásak értük. Március 15. a közösség ünnepe is. Töltsük ezt a napot szeretteinkkel, barátainkkal, és ünnepeljünk együtt! Ha tehetjük, sétáljunk egyet a friss levegőn, majd menjünk el egy balatoni kávézóba és képzeljük el, hogy a Pilvaxban vagyunk. A kávénk mellé kérjünk egy fagyit is a gyerekeknek! Közben meséljük el nekik, hogy az első fagylaltozót Magyarországon Fischer Péter nyitotta meg, akinek finomságait Jókai Mór és Deák Ferenc is szerette. Az itt kapható fagylaltról még Széchenyi Ferenc a naplójában is írt - mondta az akció egyik szervezője.

Budapesten a felnőttek is szavalhatnak

A Kossuth tér közelében, a Szalay utcai Egy csipet tortában is hasonlóan különleges eseményre készülnek. Március 14-én a gyerekeket várják, akik balatoni levendulából készült teát kapnak ajándékba, ha verset szavalnak. A legszerencsésebb gyermek pedig a Madame Tussauds Budapest kiállításra nyerhet belépőt versmondással/szavalatával, ahol akár Petőfi Sándor viaszfigurájával is készíthet közös szelfit.

Ebben a Kossuth tér közeli kávézóban a felnőttek március 15-én egy különleges, balatoni borral ízesített süteményt is megkóstolhatnak, ha vásárolnak egy kávét. A bor, amely a süteményekbe kerül igazi összefogás eredménye, amelyet 19 borász készít a régióban, és tavaly mindössze százezer palackot dobtak piacra belőle. A BalatonBor névre hallgató közösségi bor önmagában is finom, de a cukrászok gyakran bolondítják meg vele süteményeiket, Érdemes tehát így is kipróbálni a Balatoni Kör tagjainak borát - nyilatkozták a kampány szervezői.

Több mint ezerötszázan nyitva vannak

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint a márciusi ünneplés mellett a budapesti akcióval a tavaszi szünetre is szeretnék felhívni a figyelmet, amikor már valóban érdemes a Balatonra utazni, hiszen ettől az időszaktól kezdve számos program várja a kikapcsolódni vágyó családokat. Mint mondta: "a számok egyértelműen azt mutatják, hogy a desztinációban a látogatók száma az előző évhez képest jelentősen növekedett 2024-ben, és valószínű, hogy ez a tendencia mutatkozik majd meg 2025-ben is. A dinamikus fejlődés részben annak köszönhető, hogy ma már egyre inkább négyévszakos a Balaton. A téli és tavaszi időszakban is egyre többen választják a magyar tengert úti célként. Egy tavalyi felmérés szerint mintegy 1500 szolgáltató jelezte, hogy az őszi, téli és tavaszi időszakban is nyitva tartanak. Ezáltal az idelátogatók számára még szélesebb körű szolgáltatások és programok állnak rendelkezésre. A Balaton tehát nem csak nyáron, hanem egész évben várja a vendégeket. Ez az oka annak, hogy egyre többen jönnek ide március 15-én is."

Fotók: Madame Tussauds Budapest

(A mellékelt fotók a cikkhez felhasználhatók)


Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány