Hol vannak a legjobb strandok a Balaton körül?

Idén gasztrodíjat is kiosztottak

Van árnyék? A fű gondozott, vannak árnyékot adó fák? Az öltözőben netán pelenkázó, a büfében pedig más is van, mint palacsinta és hekk? Kérdések, amelyekre az igényes vendégeken kívül mások is kíváncsiak. Idén huszadszor minősítették, melyek a legjobb strandok a Balaton körül.

Önkéntesen lehet jelentkezni a megmérettetésre, amelyet most nyáron a huszadik alkalommal szervezett a Balatoni Szövetség a Balaton-parti strandok részére. A Kék Hullám Zászló strandminősítést megszerzőknek szigorú szempontoknak kell megfelelni. Persze elsősorban a közönség számít, de nem mindegy kinek ítélnek négy-, vagy ötcsillagos minősítést a zsűri tagjai.

„Idén 43 résztvevő jelentkezett, öt nap alatt - éppen a legnagyobb kánikulában – jártuk végig az északi és a déli partot – meséli Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a Balatoni Szövetség titkára, aki kilenc éve szervezi a versenyt, amelyre többnyire a legnívósabb strandok jelentkeznek. – Hat fős minősítő csapat, más-más szempontrendszerrel vett részt a döntésben: partnereink voltak a Balatoni Turizmus Szövetség, az MTÜ, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Balatoni Kör és a Nők a Balatonért Egyesület.

És hogy mire figyelünk különösen? Nagyon fontos a környezeti minőség, azaz a vízfelület, a meder, a strand zöldterületeinek minősége, van-e elég árnyék, megoldották-e az akadálymentesítést, milyenek a vizes helyiségek? Családbarát szemszögből nézve, az öltözőben van-e pelenkázó és milyen a játszótér? Összességében elmondható, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a környezetvédelmi-, és zöldszempontok. De izgalmas kérdés például a gasztronómiai választék: van-e a lángos-palacsinta-hekk hármashoz képest újdonság, forgalmaznak-e helyi termékeket, megjelennek-e Balaton környéki termelők, nyitva vannak-e a nyári szezonon kívül is?”

Mivel idén huszadszor került sor a minősítésre, a szervezők úgy döntöttek, hogy nemcsak egyet, de hat fődíjat is kiosztanak. A Balatoni Kör pedig külön gasztrodíjjal jutalmazta a balatonboglári Platán strandot.

„Megyénkét 2-2 strand részesült elismerésben, sokszor csak félpont különbséggel, ez pedig szinte elhanyagolható, ezért is döntöttünk idén úgy, hogy többen is megkapják a Jubielumi díjat. Veszprém megyében a csopaki és a füredi Esterházy strand nyert, Somogyban a földvári Keleti strand és a balatonberényi, Zala megye két legjobbja pedig a gyenesdiási Játékstrand és a vonyarcvashegyi Lido.”

A Balatoni Turizmus Szövetség különdíját a szigligeti strand kapta, mivel itt egész évben programokat szerveznek, így remek példa a négyévszakos Balatonra. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park hagyományosan idén is különdíjakat adott át: zöldfelületi szempontok alapján a fonyódi Bélatelepi strandnak, a környezeti nevelésben kiemelkedő balatonberényi strandnak és az élőhelyvédelemben jeleskedő Diási Játékstrandnak.

Krisztina azért elmondja, hogy neki a díjazottakon kívül is vannak kedvenc helyei. Kis ékszerdoboznak nevezi a szántódi, Rigó utcai szabadstrandot, amit példaértékűen tartanak rendben, csakúgy mint az északi parti, gyenesi Lidót.

A verseny nyitott, jövőre is bárki jelentkezhet, hisz ahogy az éttermeknél vagy a szállásoknál egyre fontosabbak a visszajelzések, úgy a strandok sem kivételek.

Balaton Fejlesztési TanácsBalatonBIKE365Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány